Az olvasottság nem publikus.
  • Könyvespolc
  • Ez már történelem
  • Közélet
  • Klasszikus
  • Vers és Idézet
  • Impresszum
Janne Taller : Semmi

Janne Taller : Semmi

semmi_konyv.png,,Semminek sincs értelme.
Ezt régóta tudom.
Ezért semmit sem érdemes csinálni.
Erre most jöttem rá.” – így kezdődik a mű.

Elgondolkoztatok már azon, hogy mi adja a hétköznapi élet értelmét? Vagy, hogy mit jelet az, hogy: érték? Vagy talán csak, azon, hogy mi az élet értelme? Janne Taller – az író pont ezeket a kérdéseket feszegeti. A novella főhősei a 8/A- osztály tagjai. Pierre Anthon a mű ,,fő gonosza” aki szerint az életnek nincs semmi értelme, és diák társai ezt a kijelentést nem hajlandók elfogadni.

Pierre Anthon az iskolába járás helyett felmászik a kertjükben levő szilva fára aminek az egyik vastag ága a járda felé lóg ki, és ezen az ágon gyakorolja Anthon a semmittevést, közben az iskolából jövő és éppen hazafele igyekvő gyerekek után ordibál és azt hangoztatja, hogy azért élnek, hogy gyerekeik legyenek, aztán meghaljanak és később a gyerekeik is meghaljanak.

Először elhatározzák, hogy megpróbálják, kövekkel ledobálni a fáról, de ez nem sikerül ezért létrehozzák a Fontos dolgok halmát-amit annak bizonyítékául, hogy az életnek van értelme és igen is vannak az életben fontos dolgok.

Azokat a dolgokat rakják be a halomba, amik egykor fontos volt számukra, de hamar rájönnek, hogy ennek így nem sok értelme van

– és itt kezdődik a mű igazi tartalma, ami elgondolkoztatja az olvasót, hogy mi az a határ ameddig el szabad menni, annak érdekében, hogy az életnek értelmet találjunk?

Az elmesélő Jane a Fontos dolgok halmának az áldozata, mert azt mondták, hogy be kell raknia a kedvenc zöld topánkáját, mert az egyik irigy lány mérges volt Jane-re, hogy nem ő vehette meg a boltban akciósan. Itt kialakul az a rendszer, hogy a lesújtott választja ki a következő áldozatot, akinek ő mondja meg, hogy mit rakjon be a Fontos dolgok halmába.

Ezt a fajta megszégyenítésből bosszúállás ,,játékot” játszanak a gyerekek, ez odáig fajul, hogy egy gyereknek be kell adnia a kedvenc biciklijét, egy lánynak az ártatlanságát, egy jó gitárosnak pedig a mutatóujját. A történtekből lesz rendőrségi ügy, őrült pillanatok, és eközben nem is veszi észre az olvasó, hogy beszippantotta a könyv.

A végére elgondolkoztam, hogy az élet értelme tényleg megér ennyit? A tudás ennyit megér?

A mű alapvetően az értékek és az értéktelenség viszonyáról szól. A könyvet a dánoknál először betiltották, napjainkban már kötelező olvasmány az iskolákban.

Írta: Nyester Simon

Szólj hozzá! Könyv Tanulás Könyvespolc Filozófikus Tovább
Janne Taller : Semmi Tovább
Facebook Tumblr Tweet Pinterest Tetszik
0
Szólj hozzá!

Ajánlott bejegyzések:

  • Kikerülni a nehezen kimondható szavakat Kikerülni a nehezen kimondható szavakat
  • A feketehalállal szembeni harc A feketehalállal szembeni harc
  • A kiskirályok kora A kiskirályok kora
  • Hogyan csináljunk jó krimit? Hogyan csináljunk jó krimit?
  • Aki lemaradt az Oscarról... Aki lemaradt az Oscarról...

A bejegyzés trackback címe:

https://kulturflow.blog.hu/api/trackback/id/tr6015235292

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
Facebook

Ami érdekel, ami foglalkoztat, ami izgat, ami árad, ami jön…

Facebook oldaldoboz

Tovább a Facebook-ra

Keresés

Címkék

Ázsia (1) Beszélgetés (1) Drogok (1) Elektronikus zene (1) Életrajz (1) Extázis (1) Ez már történelem (5) Festészet (1) Fesztivál (1) Film (2) Filozófikus (2) Gyilkosság (1) Higasino Keigo (1) Japán (1) Járvány (1) Karikatúra (1) Klasszikus (2) Könyv (8) Könyvespolc (8) Közélet (6) Kritika (5) Magyar (4) Mámor (1) Média (3) Milorad Krstić (1) Modern (6) Mozi (2) Művelődéstörténet (1) Nemzeit Kulturális Alap (1) Nyomozás (1) Oscar-díj (1) Publicisztika (2) Rajzfilm (1) Szerb (1) Szocializmus (1) Szórakozás (1) Tanítás (1) Tanulás (3) Techno (1) Thriller (1) Tomorrowland (1) Törvény (1) Trend (1) Tudomány (2) Ultra (1) Vers és idézet (4) XX század (2) Címkefelhő
2019-2020 kulturflow.blog.hu | Minden jog fenntartva
süti beállítások módosítása
Dashboard