Ismerte napjaink problémáit... Magasfokú intelligenciára vall, hogy egy kérdést több szemszögből is megközelített, és nagyon kimérten és árnyaltan, de mégis határozottan foglalt állást a modern kor nagy kérdéseivel kapcsolatban. Emellett elegáns volt. És igényes.
A Kedves Olvasó most biztos azt hiszi, hogy elkevertem valamit és ez egy e-mail szövege akart lenni, melyet valamely közeli ismerősömnek szántam. Pedig erről szó sincs, nem egy személyről, hanem Rian Johnson legújabb filmjéről, a Tőrbe ejtvéről van szó.
Rian Johnson fogott egy, a nagyvászonról réges-rég száműzött műfajt, csinált egy ebben a kategóriában kifejezetten jó filmet, így a krimire vágyó nézők egyből fenomenálisként jellemzik. Ám aki egy old-school, egyszerű és könnyen megfejthető vasárnapi krimire vágyik, az inkább maradjon az TV képernyőnél, mivel itt aztán van minden, a politikai vitától kezdve, a spanyol szappanoperákat megszégyenítő családi perpatvarokon át, egészen az OBI© barkácsrészlegével versenyezni képes csavar-mennyiségig.
A rendezőt, Ryan Johnsont sokan leírták az Utolsó Jedik után, hiszen ez volt a Star Wars: Holiday Special óta a legrosszabb rész a franchise-ban. Jómagam is szkeptikus voltam, de végül a szeplőgárda és az IMDB 8.6-os értékelése meggyőzött, így hát adtam neki egy esélyt. Örülök, hogy így döntöttem: az utóbbi tíz év egyik, ha nem a legjobb krimi-filmjével van dolgunk.
Stílusában a film egy angolszász krimiként kezdődik, hogy körül járva a 21. századi amerikai társadalom kisebb-nagyobb problémáit az illegális bevándorlástól (erre külön hangsúlyt helyez a film), a dologtalan playboyok erkölcstelen világán, a neonácik és szélsőbalos pc-lovagok őrületén át a Trump-párti és a Trump-ellenes Amerika közötti törésvonalig, néhol átcsapva vígjátékba, visszatérjen a kiinduló stílushoz, hogy lezárja a filmet, meghintve a nézőit némi erkölcsi tanulsággal.
A színészek mellet a történetvezetés a film másik nagy erőssége. Ezért most pár szóban összefoglalom a sztorit, igyekezve senkinek nem elrontani az élményt. Röviden arról van szó, hogy egy idős krimiírót (Christopher Plummer) holtan találnak saját, hatalmas villájában a 85. születésnapját ünneplő parti után. Megjelenik a rendőrség, majd felbukkan egy elegáns, közepesen ismert magánnyomozó is (Daniel Craig), és együtt látnak hozzá, hogy felgöngyölítsék az ügyet. Mindeközben meg kell birkózniuk az író igencsak népes famíliájával, és a vele járó családi intrikákkal.
...majd felbukkan egy elegáns, közepesen ismert magánnyomozó is (Daniel Craig)...
A főszereplő színészek lubickolnak szerepeikben. Daniel Craig, mint az egocentrikus, de legbelül jó szívű nyomozó gyakorlatilag megteremtett egy olyan karaktert egy film alatt, amilyennek a felépítése általában egy több könyvön vagy filmen átívelő feladat. De szinte a teljes castingról elmondható, hogy a rendező az utolsó statisztáig minden karakterhez a lehető leghozzá illőbb színészt választotta.
A felvetett kérdéseket alaposan kifejti a film, bár néhol azért ez egy kissé túl gyermetegre sikerül: gondolok itt például a családi veszekedésbe torkollott politikai vitára, ami a helyi viszonyokhoz igazítva akár itthon is játszódhatna. Mindenesetre, akinél voltak vagy vannak nagy családi tabuk, dogmák, titkok és „néma viták”, azok nyomasztóan pontosan rá fognak ismerni egyes a filmben kialakult helyzetekre.
Összefoglalva egy kifejezetten korrekt, bár nem feltétlenül stílusokat megreformáló filmről van szó, melynek igencsak pozitív és értékelendő célja, hogy feltámasszon egy régóta halottnak, de legalábbis a mozikból száműzöttnek hitt műfajt.
Írta: Gavra Gusztáv
