Az olvasottság nem publikus.
  • Könyvespolc
  • Ez már történelem
  • Közélet
  • Klasszikus
  • Vers és Idézet
  • Impresszum
A 20.század árnyékában

A 20.század árnyékában

gettyimages-825515722-1024x576.jpgA 20.századi Magyarország történelmének egyértelműen a legmegosztóbb személyisége (Kádár Jánossal együtt) Vitéz Nagybányai Horthy Miklós. Az ő életét, munkásságát, életét mind a baloldali írok, mind a jobboldali írok kivesézték már. Vajon nemzetvédő hős, vagy hazaáruló náci? Turbucz Dávid művében ezt a kérdést ránk, olvasókra hagyja úgy, hogy a tényeket bemutatva írja le Horthy életét.

Horthy Miklós története 1868-ban kezdődik a család kenderesi birtokán. Családja egy régi nemesi család, akik még II Ferdinánd Habsburg uralkodótól kapták meg birtokaikat 1635-ben. Horthy Miklós gyermekkorát a könyv kiválóan tárgyalja, tehát ezt a periódust a könyvre hagyom. Ami számunkra fontos az ő életéből az a Tengerészeti Akadémia időszakától kezdődik, ahol Horthy Miklósból Horthy Miklós lett, és amellyel megalapozott egy biztosnak tűnő, jövedelmező állást. A föld beutazása gyermekkori alma volt, és meg is tette. Több helyen is volt, lehet azt mondani, hogy körbehajózta a földet. Ezután visszatért Magyarországra, és a tengereszetet szolgálta, ahol folyamatosan tört egyre feljebb a ranglétrán. Az első világháborús teljesítménye lenyűgöző, még az ellenségei is becsülték ,,lovagiassága” miatt. A könyv ezt az időszakot is bővebben kifejti, ahogyan a hatalomra jutását, és a háborúban, és a holokausztban betötlő szerepét is. 

Horthy pályájának megítélését, ahogy a könyv szerzője is, inkább az olvasóra hagynám.

A jobboldal

Mi okozhatja azt, hogy a jobboldal pozitív szereplőnek látja Horthyt? Véleményem szerint a kommunista diktatúra után kellett egy olyan hős, akit a kommunisták nem emeltek fel, életében a kommunizmus ellen harcolt. Ez a leírás pontosan ráillik Horthy Miklósra. Az tény, hogy a románoknál mindenképpen jobban jártunk, akik a kommunizmus után karóbahúzó Vladot kiáltották ki nemzeti hősnek (az ő személyéből alakult ki Drakula).

A jobboldal ezenfelül példaképnek tarthatja, hiszen Horthy konzervatív kormánya mindig is ellenségnek tekintette a kommunistákat (ahogyan a nácikat is). Példának fel lehetne hozni azt, hogy Horthyék voltak azok, akik a hosszú vörösterror után rendbe rakták az országot. A baloldal érveit mindenki ismeri: Horthy egy náci, hazaáruló ember az ő szemükben.

A baloldal

Hogy a baloldal milyen érveket hoz fel? Többek közt ugyebár a holokausztot mint népirtást, melyet Horthyhoz kötnek, illetve a háborúba való csatlakozást, a németekkel való kollaborációt. A baloldal nyilván ezeket az érveket a jó öreg kommunista rendszerből meríti. Azonban a modernebb baloldaliak (vagy akik annak mondják magukat) által felvázolt Horthy kép véleményem szerint nem valódi, mivel a modern baloldaliak leginkább csak a magukat Horthystának mondó jobboldaliakról tudnak ítéletet mondani , és talán emiatt van az, hogy sok baloldali Horthyt nácinak tekinti. Tehát lényegében a modern emberek, akik magukat Horthystáknak nevezik azok az eredeti Horthy által kijelölt utat valójában nem követik.

Horthy személye

Hiszen Horthynak nem volt szándékában kiirtani a zsidókat, azonban annál inkább utálta a nyilasokat, akik szerinte a magyar nemzet szégyenei voltak. Fontos megjegyezni, hogy Horthynak természetesen volt negatív oldala is. Ide lehet sorolni azt, hogy antiszemita volt, amit nem lehet tagadni, hiszen maga Horthy Miklós is bevallotta. Visszatérve háborús ,,bűnére” tény az, hogy hiba volt a háborúba való belépés, azonban ez nem teljesen az ő hibája, hiszen ha a társadalom maga háború párti, akkor egyértelmű, hogy háború várható.

A vélemény szabad

Véleményem szerint Horthyt mint történelmi szereplőt mindkettő oldal hibásan ítéli meg, az egyik oldal az eredményei felett huny szemet, míg a másik oldal a negatív tettei fölött huny szemet. A megoldás itt is, mint oly sok más helyen a Horatiusi arany középút. A könyv egy zseniális mű, amelyet olvasva baloldali, és jobboldali ember is megtalálja a számára értékes kincset, de ezen túlmutatva segítséget ad Horthy reális értékeléséhez, amire tányleg szükség van, mert azt a 25 évet, ami az ő nevéhez köthető, nem lehet kitörölni a magyar történelemből.

1 szó mint 100 amíg a 20.század árnyéka ránk vetődik addig nem tudunk egységes, pontos képet adni az egykori magyar kormányzóról Horthy Miklósról.

Emercius

Szólj hozzá! Ez már történelem Tovább
A 20.század árnyékában Tovább
Facebook Tumblr Tweet Pinterest Tetszik
0
Szólj hozzá!

Ajánlott bejegyzések:

  • A kiskirályok kora A kiskirályok kora
  • A város, ahol az álmok születnek A város, ahol az álmok születnek
  • Fesztivál-betegség Fesztivál-betegség
  • Szerkesztőségi köszöntő - Kulturflow 2. évfolyam Szerkesztőségi köszöntő - Kulturflow 2. évfolyam
  • Rejtő Jenő: Mint műalkotó Rejtő Jenő: Mint műalkotó

A bejegyzés trackback címe:

https://kulturflow.blog.hu/api/trackback/id/tr1714831276

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
Facebook

Ami érdekel, ami foglalkoztat, ami izgat, ami árad, ami jön…

Facebook oldaldoboz

Tovább a Facebook-ra

Keresés

Címkék

Ázsia (1) Beszélgetés (1) Drogok (1) Elektronikus zene (1) Életrajz (1) Extázis (1) Ez már történelem (5) Festészet (1) Fesztivál (1) Film (2) Filozófikus (2) Gyilkosság (1) Higasino Keigo (1) Japán (1) Járvány (1) Karikatúra (1) Klasszikus (2) Könyv (8) Könyvespolc (8) Közélet (6) Kritika (5) Magyar (4) Mámor (1) Média (3) Milorad Krstić (1) Modern (6) Mozi (2) Művelődéstörténet (1) Nemzeit Kulturális Alap (1) Nyomozás (1) Oscar-díj (1) Publicisztika (2) Rajzfilm (1) Szerb (1) Szocializmus (1) Szórakozás (1) Tanítás (1) Tanulás (3) Techno (1) Thriller (1) Tomorrowland (1) Törvény (1) Trend (1) Tudomány (2) Ultra (1) Vers és idézet (4) XX század (2) Címkefelhő
2019-2020 kulturflow.blog.hu | Minden jog fenntartva
süti beállítások módosítása
Dashboard