„Kötelező olvasmánnyá tenném 500 millió európai polgár számára” – mondta Földi László titkosszolgálati szakértő a könyvről. Ez a mondat felkeltette az érdeklődésemet, ugyanakkor úgy gondoltam, hogy eme nagyzó mondatnak pontosan ez a célja, nyilvánvalóan túloznak az olvasottság érdekében. Tévedtem. A mondat nem nagyzó, hanem reális.
2015.01.07 Charlie Hebdo. Sokaknak emlékezetes nap, amikor az iszlám (ismét) kimutatta a foga fehérjét. Két muszlim terrorista betört a francia hetilap épületébe és megöltek 12 embert, további 11-et megsebesítettek. Mindezt Franciaországban, fényes nappal. Ez a nap, és az azt követő számos terrorcselekmény ráébresztette Európát, hogy az iszlám nem a béke vallása és nem jó játszani vele. Azaz, rá kellett volna ébresztenie. Sajnos nem mindenhol történt meg ez (sőt).
A merénylet egyik áldozatának emlékhelye
Laurent Obertone Gerillája ezen felelőtlen és ostoba gondolkozás konklúzióját, végkimenetelét mutatja be. Mi lesz Franciaországból (Európából) ha továbbra is toleráns marad mind az iszlám, mind az illegális, beilleszkedni nem akaró menekültek felé. Az eredmény totális káosz.
A regény azzal indul, hogy egy rendőr, akit az iszlám negyedbe riasztottak, „elveszti” a fejét. Manapság (azaz a regény által felvázolt közeljövőben) így hívják azt, amikor a rendőr saját és társai védelmében használja a fegyverét. Lelő számos „ártatlan” (ami pedig az iszlamista szó szinonimája a könyvben) fiatalt, akik éppenséggel meg akarták ölni őket. Persze, ilyen jelentéktelen körülmények nem számítanak. Az esettel fel is robban a puskaporos hordó. Ami ezután következik, azt nagyon nehéz megérteni, hogy pontosan miért történik, egyszerűen csak elszabadul a káosz. Elszabadul a sok fanatikus, akiket az ország tárt karokkal várt a szeretet címén.
1541 ismétlődik, csak nem Magyarországon és durvábban
A média az események alatt végig hisztizik, ócsárol, vádol természetesen nem az erőszakos iszlamisták ellen (dehogy, őket szeretni kell), hanem a „rendőri túlkapás” ilyen durva mértéke ellen, a „gyűlölködő”, „rasszista”, „homofób” emberek ellen. A könyvben körülbelül ez a normális ember definíciója.
A politikusok irreális liberális nézeteiknek adnak hangot, a rendőr önvédelmét a köztársaság ellen intézett támadásnak veszik, a meghalt radikális fiatalok pedig természetesen „mártírok”. Idézem a könyvből a miniszterelnök szavait:
„Felszólítok mindenkit, hogy maradjon meg tisztességesnek, olyan tisztességesnek, mint amilyenek az áldozatok is voltak.”
Ez a nevetséges mondat még a kisebb probléma, a nagyobb, hogy az emberek többsége engedelmeskedik is. Ugyanannyira tisztességesek, mint az áldozatok: semennyire. Ez vezet végül három nap alatt Franciaország teljes összeomlásához.
Jogosan merül fel a kérdés, hogy miért ajánlom én elolvasásra ezt a nyilvánvalóan nyomasztó és számos helyen durva könyvet. A válasz egyszerű: a jövő is lehet még ilyen nyomasztó és durva, ha a társadalom ugyanolyan felelőtlen és közömbös, mint a könyvben szereplő franciák. A könyv sajnos reális, a benne szereplő híreket olvasva számos helyen úgy éreztem mintha csak egy mai csatorna híreit olvasnám. Számos, a könyvben szereplő politikus nyilatkozata mutat komoly hasonlóságot egyes ma élő politikusokéhoz. Ez pedig eléggé elkeserítő.
Miért jó tehát a könyv? Mert szemnyitogató. Ha valaki elolvassa, ráébred, hogy a regényben leírtak lehetségesek, rádöbben, hogy nem lehet a jövőbe naivan, közömbösen tekinteni, hanem tenni kell érte. Tenni azért, hogy a könyvben leírtak ne valósuljanak meg, tenni azért, hogy az ország, a város, ahol élünk egy élhetőbb hellyé váljon.
„És igyekezzetek a városnak jólétén, amelybe fogságra küldöttelek titeket, és könyörögjetek érte az Úrnak; mert annak jóléte lesz a ti jólétetek.” Jeremiás 29:7
Írta: Sztupa Máté
