Te városban elveszett,
hétköznapok túszul ejtett szobra,
Emlékedben csobog-e még patak,
betonmeder nélkül?
Ezernyi csillag képe él-e még benned?
Csak lépj ki,
figyeld a hatalmast, az aprót.
Az erdő tanít.
Finoman int a fenyőóriás,
ha kevély a kedély,
De kisvirág is kacsint boldogan.
Ugye itt érzed igazán,
hogy őszinte a sírás, a nevetés?
Lásd, hogy az élet nem csupán létezés.
