Rejtő Jenő: Mint műalkotó

Rejtő Jenő: Mint műalkotó

3test_r_400_edited_1.jpgRejtő Jenő egy olyan név, ami talán mindenféle túlzás nélkül ismerősen cseng az összes magyar ember fülében. Egy olyan név, ami örökre beírta magát az emlékezetünkbe humorával és megragadó regényeivel. Tulajdonképpen szokványos, klisésnek tűnő alaptörténeteket volt képes olyan módon feldolgozni a maga stílusában, ami rendkívül eredetivé és változatossá tette műveit.

Szinte pillanatok alatt kitűnt tevékenységével, és egy-kettőre több tucat majmolója akadt, de persze nem érhettek föl Rejtő tehetségével, hiszen ő nem csak betűt halmozott betűre, hanem egyfajta töltetet is vitt a sorokba, ami beszippant, és szól az olvasónak, ha az nyitott rá.

A magyar olvasóközönség már több ízben bebizonyította, hogy mennyire fogékony az absztrakt humor műfajára, gondoljunk csak Karinthy-re, aki egyébként nagyon jó barátságban állt Rejtővel. Pár évvel később pedig Örkény István vihette el a pálmaágat, mint az ország legnépszerűbb humoristája. Ugyanígy Rejtő is nagy népszerűségre tett szert, habár sokan becsmérelték és értéktelennek tekintették munkáit, mondván, hogy a ponyva nem művészet.

Mára ugyan nagyot megnőtt az elismerése, mégis zsigerből mindenki a ponyvák kategóriájába sorolja műveit, lealacsonyítva ezzel az írói teljesítményét, ami nem helyes. Egy irodalmi alkotás nem attól lesz művészi, ha a szöveg megfelel minden esztétikai kritériumnak. Lehet, hogy ezzel egyedül vagyok – bár szerintem nem így van – de én úgy vélem céltévesztés a művészetet az előkelőséggel azonosítani, mert ez sznob magatartás. Persze nem akarom az ellentétjét sem állítani, mert én vagyok az egyik utolsó ember a százból, aki egy bronzöntvényből készült absztrakt plecsnire, vagy egy fehér alapra mázolt kék foltra rögtön azt mondja, művészet.

A művészet elsőszámú célja, hogy hasson az emberi lélekre, és alkalmas legyen annak megjobbítására.

A szórakoztatás is csak egy mellékes eszköz a cél megvalósítására. És bár Rejtő Jenő alkotásai nem nélkülöznek a szórakoztató műfaj elemeiben, mégis szerintem alapvetően Rejtő is üzenni akart nekünk írásain keresztül, nem pedig üres, tartalmatlan élvezeteket próbált nyújtani a mulandó földi lét értelmetlen kitöltésére. Az ő titka a humorban rejlik, és a közvetlen, érthető elbeszélésmódban, ami úgyszólván egy „kocsmai” hangvétellé válik. Minden elhivatott művésznek megvan a maga stílusvilága és üzenete, amivel hatni tud, és hatnia kell a célközönségre. Cikkem alanyát az egyszerű, mindenki számára érthető és élvezhető hangnem inspirálta meg. Egyébként nem állt távol tőle a komolyabb írásmód sem, ifjabb korában próbálkozott versekkel is, és hát mind ismerjük a nem túl vicces, de annál izgalmasabb Rejtő regényeket, mint mondjuk a Csontbrigádot. És hatásos formát választott? Hát nem véletlenül lett Magyarország egyik legismertebb modern írója. És egy alkotás akkor válik hatásossá, ha bejön a közönségnek, és akkor válik teli találattá, ha beleérez az alkotó, hogy mi az aktuális, vagy közelgő kor aktualitása.

Még századokkal ezelőtt az embereknek másak voltak az igényeik és a nem ékes szózat és szöveg szemükben értéktelen volt.

De az utóbbi száz évben úgy megváltozott a világ, és az emberek ízlése, hogy a többség számára már nem az irodalmilag kifogástalan iromány vált élvezhetővé, hanem inkább az egyszerűbb, szórakoztatóbb műfaj vált divatossá. És ha hatást akarunk kiváltani a célközönségből, nem a magunkat kell rájuk erőltetni, hanem hozzájuk igazodva kell átadni üzenetünket. Ha a hangnemet eltaláljuk, akkor még a „botrányos”, vagy az árral szembemenő mondanivalót is lenyomhatjuk az emberek torkán. Ez azt jeleni, hogy nem a művészet határozza meg, hogy mi számit értéknek az emberek szemében, hanem az számít művészetnek, ami érték az emberek szemében.

Akkor nekem szegezhetik a kérdést, hogy nem lehet, hogy az emberi természet indult-e hanyatlásnak, és cserélik fel az értékest az értéktelennel? Kétség nélkül észlelhető bizonyos leépülés az emberi értékrendben. Az alkotóipar is óriási züllésen ment át, és sokszor szembemenve a művészet eredeti hivatásával, erkölcstelen, közönséges tartalmakat népszerűsítenek. Erre megint csak azt tudom mondani, hogy szememben szigorúan csak az számít művészetnek, ami építi az ember természetét és nem rombolja. Ez a pont minden továbbit felülír.

Azt, hogy mi számít értékesnek és mi nem, az idő is eldönti. Ami értéktelen, azt az idő múlása fújja szerte, mint virágport a szellő. Előbb-utóbb minden átmegy egy tűzpróbán, és ami széna, szalma az elég, de ami olyan, mint az arany, ami időtálló, az megmarad.

Persze nem szeretném rögtön szentírássá avatni Rejtő Jenő irományait, mert nyílván sok olyan elemet is tartalmaznak, amelyekkel nem mindenkinek lehet azonosulni, de igenis hordoznak olyan alapvető értékeket, amik a bátorságot, a hűséget, lovagiasságot, a szeretetet, a bajtársiasságot, a jó irányába való elmozdulást állítják elénk, mint követendő példát, és még tovább is sorolhatnám. A tények pedig azt mutatják, hogy egyre nagyobb szükség van ma ilyen konzervatív üzenetekre, mikor a liberális, „felvilágosult” eszmék elkezdték felcserélni a normális értékrendet.

Nem igazán szeretem azt, ha megmondják nekem, hogy milyen tanulságokat tudok levonni egyes könyvekből, úgyhogy én sem szeretném ezt tenni. Nem szándékom ráerőltetni gondolataimat az olvasókra. Az a jó, ha egy könyvben mindenki megtalálja a személyre szóló üzeneteket, és maga gondolkodik el rajta. Amit mondani szeretnék, hogy Rejtő Jenő mindenképpen egyike azon Magyar költőknek, akiknek sikerült maradandót alkotni, és akik méltók arra, hogy büszkén emlékezzünk rájuk. Az ilyen emberek növelik a nemzeti hovatartozásunk értékét.

Rejtő Jenő: Mint műalkotó Tovább
X könyv

X könyv

x_kesz.pngAmi az európaiaknak romantikus regény, az a japánoknak a thriller, hiszen ahogy Európában a romantikus regény volt az első igazán „divatos” műfaj, úgy Japánban manapság a thriller az, hiszen ebben a műfajban minden megvan, ami a Japán kultúrát jellemzi: vér, izgalom, szerelem és néhol – a Japán történelemre nagyon is jellemző – elképesztő fordulatok.

A japán költészet nagy múltra tekint vissza, elég csak a – már a XI. században is – népszerű halotti versekre gondolni, melyeket a sógunok írtak közvetlenül a haláluk előtt. A harakiri után írt versek pedig egyenesen a műfaj csúcsának számítottak.

Nem nevezhető azonban túl nagy múltúnak a japán próza. A prózát japánba az odautazó európaiak honosították meg (korábban csak a krónikák egy része volt próza műfajú). De igazán népszerű stílus csak a XX. század második felében lett a térségben. Azonban hamar kiderült, hogy a japánoknak rendkívül jó érzékük van a thrillerekhez és a mélylélektani regényekhez.

Mai könyvünk az „X: a gyilkos ismeretlen” az előbbi kategóriába tartozik. Írója, Higasino Keigo rendkívül népszerű, csak ebből a művéből több mint kétmillió példányt adtak el világszerte.

A szerző népszerűsége nem alaptalan, hiszen úgy ír a japán kultúráról, hogy tíz – tizenöt oldal után már szinte természetesnek vesszük annak minden elemét. Teszi mindezt úgy, hogy közben a mű maga nem is a kultúráról vagy a japán szokásvilágról szól. Világa hideg és realisztikus, a humort csírájában folytja el, hiszen a téma és a cselekmény sem teszi lehetővé annak használatát. Thriller lévén meg van benne az izgalom, de nem csak annyi, mint amennyi a futószalagon gyártott társaiban.

Ehhez a regényhez éberség kell, ha minden részletre oda akarunk figyelni. Ha ez sikerül, akkor ez a mű garantáltan letehetetlen lesz.

Cselekmény tekintetében ez a könyv egy átlagos, elvált, gyorsétteremben dolgozó nőről, név szerint Hanaoka Jaszukoról szól, aki egyedül neveli a lányát. Korábban táncos volt egy másik városban, ám második, alkoholista, őt gyakran bántalmazó férjétől való válása után kénytelen volt elköltözni onnan.

Szomszédja, Isigami, a különc matematikus gyengéd érzelmeket táplál iránta, amit még magának sem vallott be teljesen.

Egyik este Jaszukohoz betoppan erőszakos exférje, aki válásuk után is rendszeresen zaklatta a nőt, általában azért, hogy kapjon egy kis pénzt vagy ideiglenes szállást. De amióta a nő elköltözött ezek a problémák megszűntek… egészen mostanáig.

Mikor Togasi (az exférj) megjelenik a nő lakásán, erőszakoskodni kezd és pénzt követel. Rátámad Jaszuko lányára, amit a nő nem néz tétlenül és a férfi végül holtan végzi. Mivel egy társasház egyik lakásában élnek, minden áthallatszik a szomszédban lakó matematikatanárhoz. Ő azonban ahelyett, hogy kihívná a rendőrséget, érzelmeire hallgatva átmegy a szomszédba és segít eltüntetni a férfi hulláját. Mivel azonban a rendőrség hamar tudomást szerez Togasi eltűnéséről, a főszereplőknek nincs okuk fellélegezni.

Kuszanagi, a megbízott nyomozó, nehezen halad a nyomozással. A nyomok nem állnak össze, az ügy lassan halad és a szálak már az elején elkezdenek kicsúszni a kezéből.

Így hát segítséget kér zseniális fizikus barátjától, aki szinte csettintésre oldja meg a legbonyolultabb feladatokat és rejtvényeket. Eléghamar kiderül, hogy a mű leginkább az érzelmektől fűtött matematikus és a teljesen hidegfejű fizikus párharcára fog kiéleződni…

Összességében ez a könyv egy izgalmas, fordulatos, szívtépő és lélektanilag is hasznos. Higasino elképesztő sebességgel írja le a főszereplők fordulatos, az egész regényt átívelő lélektani útjait és sokszínű érzelmeit. Stílusát tekintve egyszerű, de nem trágár, közvetlen, de nem túlságosan; mindet részletet elárul, de magunknak kell összerakni. És minden perc – amit ennek a könyvnek az olvasására fordítunk – kifizetődik az utolsó oldalon. Hiszen az a fordulat, ami ennek a könyvnek az utolsó lapjain kibontakozik, nem található meg minden könyvben. Ahogy egy régi mondás fogalmaz: ezt a fordultot még Conan Doyle is megirigyelné.

Ha egyszóval akarom jellemezni: lebilincselő.

Ahogy maga a könyv is. Ajánlom tehát minden gyakorlott, higgadt olvasó számára, aki legalább olyan hideg tud lenni, mint maga a könyv.

X könyv Tovább
Goldberg Próféciái

Goldberg Próféciái

mty0nzi0.jpeg2001-ben megjelent egy könyv. Egy médiakritika.  Bias, magyarul Médiahazugságok, egy veterán CBS riporter írta. Mi benne az érdekes?  Minden. Ez egy indulatos és egyben izgalmas  könyv terjedelmű röpirat. Szenvedélyes kiáltvány az igazságért.

Bevallottan sértett szerzője saját sérelmeibe nem ragad bele: a könyv tanulságai túlmutatnak a „ szegény Bernie szenvedései a gonosz liberálisok karmaiban” könnyfakasztó sztoriján. Goldberg elsők között vetette fel a média elfogultságának a témáját. Olyan eseteket mutatott be amelyek kegyetlenül pontosan mutatták be az állítólag elfogulatlan sajtó elfogultságait.

A magyar kiadás  „ A hírmaffia áldozata” című előszavában írja Seres László:

A kifinomult médiaelit a hiedelmeit nem liberálisnak, hanem egyszerűen a dolgok helyes megítélésének tekinti. Úgy vélik, ők az arany középút.

A diagnosztizál a szerző halálpontosan, és az ember óhatatlanul arra gondol, miért van az, hogy bizonyos hazai sajtómunkások is kizárólag a saját ballib világnézetüket tartják "normálisnak", a tőlük eltérő nézőpontokat vagy (jobb esetben) lenézik, vagy (rosszabb esetben) nem is vesznek róluk tudomást. Miért van az, hogy a balliberális értékvilág csak jó és morális, a jobbliberális, horribile dictu: jobboldali értékvilág csak és kizárólag rossz, immorális lehet?”

Seres így kezdi az előszót:

„Ez a könyv botrányt fog kavarni. Ha meg nem, és mondjuk el lesz hallgatva, az lesz az igazi botrány.”

Nos, a megjelenéskor itthon túl nagy vihart nem kavart. Viszont a polkorrekt beszéd kritikája ma már sokkal szélesebb körben elfogadott,mint volt akkor és ez nem kis részben Goldberg érdeme.

Goldberg olyan tökéletes példákat hoz a ballib médiaértelmiség kettős mércéjére, hogy a könyvet nemcsak médiaiskolákban, hanem erkölcstanórán is kötelező olvasmányként kellene jegyezni:

,,Az elit imádja a pozitív megkülönböztetést, mindaddig, amíg a saját gyermekeik gond nélkül bejutnak a szuperegyetemekre."

A kötet amerikai recenzióiban leggyakrabban idézett részlet az, amikor Andrew Heyward, a CBS News elnöke a következő szavakkal fordult a szerzőhöz: "Nézd, Bernie – mondta –, persze, hogy van liberális elfogultság a hírekben. Minden tévécsatorna balfelé húz." Olyan hangsúllyal mondta ezt, mintha azt akarná ezzel kifejezni: "Ne hülyéskedj, mindannyian tudjuk ezt – az egész átkozott világ tudja ezt." ( Seres uo.)

Nézzünk meg most néhány jelllemző fejezetcímet:

,,A hírmaffia, A király meztelen, Célkeresztben a férfiak, Bill Clinton Patyomkin falvai, A liberális gyűlöletbeszéd..."

Vegyük például a Bill Clinton patyomkin-falvai címűt. Goldberg elmondja , hogy a nyolcvanas években figyelt fel arra jelenségre, hogy eléggé eltérnek a tévében bemutatott hajléktalanok azoktól a hajléktalanoktól, akikkel ő az utcán találkozott.Ő többnyire alkoholistákkal, drogosokkal, pszichiátriai problémával birkózókkal találkozott. A televizióban bemutatottak olyanok voltak, mintha bármelyikünk szomszédai lehetnének.

A hírek üzenete az volt, hogy nem csak hasonlítanak hozzánk, hanem olyanok is, mint mi

 Azaz, mivel rokonszenvet igyekeztek kelteni a hajléktalanok iránt , ezért szándékosan minél pozitívabb eseteket igyekeztek bemutatni. Egy New York Times újságíró a tévések eme gyakorlatát el is nevezte „ a valóság kisminkelésének”.

Goldberg a feketék, a nők, a terrorizmus és más kérdések kapcsán részletesen is bemutatja a médiahazugságok működését. Újra átadom a szót Seres Lászlónak:

A nyilvánosság kiszolgálói és újrateremtői, az újságírók, riporterek, szerkesztők és hírszerkesztők nem arra kaptak felhatalmazást, hogy egy elfogult, szűk látókörű, baloldali ideológia szemszögéből megszűrjék, és egyoldalúan tálalják a valóságot, hanem arra, hogy a társadalom, a demokrácia hatalmi ágainak watchdog-jaiként pontosan, kiegyensúlyozottan és korrekten tájékoztassanak. Bernie Goldbergnek, aki 28 éven át volt a CBS News munkatársa, ez lett a veszte: saját munkahelyét (de lehetett volna bármelyik másik csatorna, talán a Fox News kivételével) szembesítette az angolszász újságírás legelemibb normáival. Bebizonyította, hogy objektív tájékoztatás helyett a tévécsatornák politikát csinálnak azzal, amit bemutatnak és amit elhallgatnak, s a politikailag korrekt lobbik túszai lettek. Ez a könyv médiakritika is, az egyik legolvasmányosabb, ami jelenleg a piacon van.

Mit jelent ez? Azt, hogy érdemes elolvasnunk  a könyvet és utána ajánlatos jól figyelni amikor bekapcsoljuk a tévét.

,,Ha egyszóval akarom jellemezni: lebilincselő. "

Ahogy maga a könyv is. Ajánlom tehát minden gyakorlott, higgadt olvasó számára, aki legalább olyan hideg tud lenni, mint maga a könyv.

Goldberg Próféciái Tovább
süti beállítások módosítása